A Maconka-víztározó véleményem szerint az ország egyik legjobban halasított vize, és ez a túra végére teljesen be is bizonyosodott. A horgászatra, számunkra teljesen új bojlikkal készültünk és a hozzá fûzött reményeinket felülmúlta. Horgászatunk során a Gigant Baits két bojliját használtuk, a Sushit és a Four-t.                                                 

A túra 2010.08.15-én vette kezdetét, körülbelül reggel hat órára érkeztünk, hogy minnél több idõnk jusson a horgászatra, az 1-es sziget 6-os filagóriáját foglaltuk le.
A felszerelések szigetre történõ behordása után kellõen elfáradtunk, borongós hûvös idõ fogadott bennünket, ezért jobbnak láttuk, ha elõször berendezkedünk, sátort állítunk és aztán felkészülten láthattunk neki a horgászatnak. Körülbelül 10 óra tájára elérkeztünk a meder feltérképezéséhez, amelyet marker úszok használatával végeztünk, a meder elég iszapos volt, de találtunk egy keményebb részt, ahová késõbb az egyik bója került. Mivel sokáig elhúzódott a berendezkedés, ezért csak este bójáztunk és etettünk csónakból. A feltérképezést követõen bevetettük készségeinket az új bojlikkal. A meghorgászott víz körülbelül 130 cm volt, iszapos, Zoli barátom pedig 120cm-es vizet vallatott, jobb oldalán egy keményebb placcal. Mikor kibontottuk az elsõ zacskókat, meglepõdve tapasztaltuk a bojlik hihetetlen frissességét és illatát, amelyet az aromazáró csomagolásnak köszönhet. A meghorgászandó távolság 60-80 méter körül volt, ezért 90 grammos ólmokat alkalmaztunk, fix módszerrel. Felszerelésünk 35-ös fõzsinór, 90 grammos ólom, fix módszerrel, 15lb IQ Korda Soft fluorocarbon elõkezsinór, két fajta horgot használtunk, az egyik a Korda Wide gape 4-es méretben a másik a Fox Arma
Point Teflon LSC 7-es méretben.
 
Etetési stratégiánk:
Minden este 1kg Sushi és 1kg Four bojli és 2kg CSL pellet vegyesen sávosan etetve a két bója közé.
Plusz minden napközben pár szem bojli, dobócsõvel etetve nagy területen.
Horgászatunk során csakis Gigant Baits Sushi és Four bojlival csaliztunk.
 
A szerelékek bevetve, kapásra várva.
 Nem kellett sokáig várni a kapásokra a bedobást követõen 1 órán belül már meg is szákoltuk az elsõ pontyot, 2-es egészséges tükrös. Hamarosan megérkezett a párja is, ezt követõen viszont egy hosszabb szünet következett.
Körülbelül negyed öt táján erõteljes húzással jelentkezett a követkövetkezõ hal, bevágás után éreztem ez már a nagyobbak közül való, vontatva magát közeledett a part felé, aztán a parttól 10 méterre vetette be igazi erejét 5 perces fárasztás után tekintettük meg a hatalmas halat. A mérlegelésnél kiderült 14,5kg-os tükörponty, ami a Four bojlira kapott.
 
Nem a legtökéletesebb kép, de még így is szép hal
 
 
 Megörülve a nagy fogásnak néztünk az éjszaka elé, ekkor még nem gondoltuk, hogy a hátralévõ 7 nap során szinte csak éjszaka fognak kapni a halak, feltehetõleg a kis vízmélység és a nappali csónakos horgászoknak köszönhetõen. Az éjszaka elsõ hala 23óra 20perckor érkezett meg erõteljes húzós kapással egy 9,4kg-os tükörponty, amely szintén a four bojlira kapott. 10 perccel késõbb Zoli jelzõje is bejelzett pár perces fárasztás után szákoltuk meg a 7,7kg-os amurt. Sajnos ezekrõl a halakról nem tudtunk fényképet készíteni, mivel a fényképezõgépünk bemondta az unalmast, de ez szerencsére csak az elsõ éjszakára terjedt ki, mivel a következõ napokban szomszédjaink fényképezték halainkat.
Ezzel a hallal zárult az elsõ nap, mire feleszméltünk, hogy m is vár ránk a hátralévõ éjszakákon, 0:45 perckor érkezett a következõ kapásom, 8,1kg-os tükörponty, ami a Sushira kapott. A reggeli órákig még sikerült 3 db kisebb pontyot fognunk, 7:30-ig a következõ kapásig viszont 13:35-ig várnunk kellett, az eltelt idõ alatt kipihentük az éjszaka fáradalmait.
Ez a hal gyenge ejtõs kapással érkezett, ezen meg is lepõdtünk mivel eddig minden kapásunk vehemens húzással érkezett, mint kiderült napközben ilyen jelegû kapásokkal csakis a balinok zaklatnak.   
Az egyik „szebb” mint a másik, de mégis mi inkább pontyozni jöttünk.
 
Éjfélig még két kisebb pontyot sikerült fognunk. A harmadik napot egy szebb ponttyal kezdtem, 0:35 perckor,   9,6kg-os Tõponty, ami a Sushit választotta. Egy órával késõbb Zoli is megfogta elsõ  Maconkai 10+-os pontyát 12,4kg-os tükörponty, ami a Four bojlira kapott.
 
Fél óra múlva nekem érkezett egy 8,5kg-os tõponty Sushira.
 
A következõ szebb fogás ismét az esti órákban érkezett 22:00 Zoli egy 8,1 ponttyal látott neki az éjszakának, ami a Four bojlira jött.
 
 
 
00:25 perc 7,2kg tõponty Sushira
 
3:00 8kg tõponty Four bojlival
 
A következõ szebb fogás, mint már kiderülhet ismét az esti órákban volt várható
23:15 9,6kg tükörponty Four bojlival
 
01:15 7,7kg Tõponty Sushi
 
 És elérkeztünk a legemlékezetesebb éjszakához, amikor megérkezett a túra legnagyobb hala, augusztus. 20. hajnal 1:10 perc 17,6kg-os tükörponty ami Four bojlira kapott, és egyben Zoli barátom eddigi legnagyobb pontya.
 
Mint a hitelesítésnél kiderül, Zoli hala a 2010-es évben fogott legnagyobb ponty Maconkán.
 
03:30 6,6kg spanyol pikelyzetû ponty Four bojlira.
 
A következõ szebb hal 21-én hajnal 01:50 érkezett 7,1-es Töves Four-ra
 
03:50 11,2kg Tükörponty Four-ra
 
20:40 5,5kg Tõponty Four-ra
 
 
21:10 11,8kg Tükörponty Four-ra
 
 
És a túránk utolsó 5kg feletti hala augusztus 22. 04:45 6,7kg Tükör Four-ra
 
 
Természetesen a halakat fertõtlenítés és fotózás után kíméletesen visszaengedtük. C&R
Összegzés:
A 8 nap során sikerült 272 kg halat fognunk.
28darab 5kg alatti, 14db 5-10kg-ig, és 5 darab 10+-os pontyot fogtunk, ezek pontosan:
11,2kg   11,8kg     12,4kg    14,5kg    17,6kg súlyúak voltak és mind az 5 hal tükörponty.
A túra során két darab amurt fogtunk.
A halak átlagsúlya 5,2kg.
 
Ez a horgászat volt számunkra az eddigi legsikeresebb és élménydúsabb.
Ezt az eredményt a Gigant Baits bojlinak és a Maconka víztározónak köszönthetjük.
  
                                                                     Szerzõ:   Magyar Péter és Novák Zoltán
                                                                                                   Vadvilág Carp Team