Minden horgász, aki bojlizásra adja a fejét kap valamilyen segítséget, hogy eligazodjon ennek a nem egyszerû mûfajnak az útvesztõiben. Újságok, könyvek, leírások tömkelege áll már a bojlizást most kezdõk rendelkezésére. De mikor hazánkba tört eme mûfaj, még nem voltak meg ezek az információ források. Akik tudtak, tudni véltek valamit azok pedig hétpecsétes titokként kezelték az információjukat. 1990-ben találkoztam elõször a bojlival és a vele horgászó, dán-norvég házaspárral a gyékényesi bányatónál. Mint sokan mások én is kételkedve fogadtam, szagolgattam és igen hitetlenkedtem mikor az üres horgokat az említett dán szomszéd behordta. A kétségeim két nap múlva teljesen szertefoszlottak. Egy éjszaka alatt 22 kg és 24 kg-os pontyot fogtak vele szomszédaim. Nálam így kezdõdött, s lassan 20 éve tart ez a megszállottság. Következõ évben én is bojlival megpakolva érkeztem Gyékényesre.

Újra találkoztam a dán házaspárral. Látták eltökéltségemet, s ki tudja miért úgy döntöttek, hogy segítenek nekem. Elkészítették a végszerelésemet és megosztották tapasztalataikat velem. Meghívtak dániai otthonukba, s beavattak a bojli gyártás titkaiba. Elvittek Koppenhágába és egy csak bojlis felszereléseket árusító horgászboltba. Itthon még nem ismert márkájú profi angol bojlis felszereléseket tudtam így megismerni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy önzetlen, nem titkolózó profi horgász vezetett be a bojlizás rejtelmeibe. Igazi jó barátok lettünk, minden évben jöttek Magyarországra horgászni, s én is meglátogattam õket többször. 2009 tavaszán jött a telefonhívás Dániából, hogy barátom meghalt. Volt egy mondása, ami már többször tartotta a lelket bennem, hidegben, melegben, esõben, kapástalan hosszú éjszakákban.”Higgy abban, amit csinálsz!”. Hát most 2009-ben igen nagynak kellett lennie ennek a hitnek, hogy megmaradjon az ember a bojlisok táborában.

 

 

 

 

 

 

Október 10.-én indultunk 3 hetes túránkra. Szerencsésen és gyorsan értünk az 1700 km-es út végére, mert a kõröshegyi viaduktól a tópartig már végig autópálya vezet. Megszokott helyünkön, egy kis szigeten szerettünk volna eltölteni 3 hetet, de egy francia páros már megkezdte a sátorverést a szigeten, mire megérkeztünk. Jött a B-terv. A szigettel szembeni part szakaszon vertük fel sátrainkat. A szokásos radarozás, bójázás után két napig eseménytelenül teltek az órák. Kedden reggel látjuk, hogy a franciák az éj leple alatt elmentek a szigetrõl. Rekord idõ alatt bontottuk le sátrainkat, és költöztünk be az évek óta jól bevált táborhelyünkre. Az esélyesek nagy nyugalmával radaroztunk és bójáztunk, húztuk be horgainak az évek óta jól bevált helyeinkre. Közben az idõjárás minden nyaraló álmát felülmúló volt. Vakító kék égbolt, szélcsend és 30 C-fok meleg. Mi tudtuk, hogy ebben az idõben kicsit az esélye Salagoun a pontyfogásnak. Ilyen idõvel volt már dolgunk és tapasztalatunk. A baj nagyságára utált az is, hogy a keszegek sem ettek. Ilyennel viszont itt még nem találkoztunk. Fehér halat, kapástalan idõben is fogtunk 4-5 db-ot naponta. 10 napja ültünk, napoztunk, de nem adtuk fel. Telefon haza, internetes idõjárás elõrejelzés, és jött a jó hír! 3 napos vihar várható a körzetben. A 11-dik napon valóban befelhõsödött és kitört a vihar. Ebben az idõben 5 pontykapásunk volt. Tehát nem a taktikában, nem a felszerelésben, nem a bojliban és nem a helyben volt a hiba. A nagy ellenfél most a természet meteorológiája volt. Az esõzés olyan heves volt, hogy egy éjszaka alatt 50 cm-t emelkedett a tó vize.

 

 

 

 

 

 

 Harmadnapra elállt a szél, és a felszakadt a felhõzet, kisütött a nap és a hõmérõ újra 30 fokot mutatott. A víz ismét halott lett. Nem úgy a tópart, ami tele lett újra pancsoló emberekkel. A vizen pedig igazi XXI. Századi bojlis vándorlás kezdõdött meg. Ilyenkor mindenki megkérdezi a többi horgászt, hogy mit fogott. Nálunk is kikötött a szigeten egy délrõl északra tartó francia, és egy északról délre költözõ svájci páros. Innen tudtuk meg, hogy a kapástalanság az egész tó területére érvényes. Jómagam, soha nem voltam híve a költözésnek egy ismert vizen, ahol a halak ott vannak de nem esznek. A 18 nap, amit a tavon töltöttünk igazán 24 óra horgászélményre korlátozódott. A többi idõ, a próbálkozásról, a kitartásról szólt. Az idõjárást szerencsére nem tudjuk befolyásolni, de a kapástalanság ellenszerét talán megtaláljuk. Évek óta a GIGANT BAITS egyes, kettes, hármas, és négyes bojliait használjuk a tározón. Örömmel értesültünk róla, hogy elkészült a család ICE tagja. Ez a tény máris meghatározta a 2010-es évi horgászatunk idõpontját. November 2.-tól indulna túránk. A november már elég viharos és hideg, a kontinens felõl lezúduló hideg levegõtõl. Most, hogy elkészült egy hazai ICE bojli, semmi akadálya, hogy megpróbáljuk a téli idõjárásban is a halfogást. Visszatekintve 2002-ig azt tapasztaljuk, hogy a meleg õszi napok egyre jobban kitolódnak. Ez sajnos a bojlizás idõpontját is egyre jobban áttolja a téli hónapokra. A globális felmelegedés már 8-9 év távlatából is érezhetõ. Elsõ salagou-i túránkat még szeptember 15.-én kezdtük és azóta folyamatosan kitoljuk az idõpontokat 1-2 héttel.

 

Jövõre talán egy sikeresebb téli horgászatról tudok beszámolni.

 

 

Elmont Károly