Szombat délután érkeztem a Merenyei tározó partjára. Sajnos szinte viharos erejû szél fogadott, ami erõsen megkérdõjelezte a vízreszállást. Beszélgetéssel és szomszédolással töltöttem az elsõ két órát. Hat óra után szerencsére kicsit megenyhült az idõ, a szemerkélõ esõ ellenére már biztonsággal be lehetett bójázni. Két etetést készítettem a "szokásos" helyemen, a horgászhelyem elõtti két gödörbe. Etetõanyagként durván két kiló Gigamino Three bojlit és fél kiló halas pelletet használtam. Az egyetlen újításom az volt, hogy az aznap készített, még ki nem szárított, teljesen puha bojlikat használtam fel az etetésre.

Idõközben megérkezett a Tite, akive megvacsoráztam majd elborozgattunk és elbeszélgettünk. Este 11 órakor jelentkezett az elsõ kapás, egyetlen pittyenéssel kicsit belazult a swingerem. Azonnal a bothoz futottam, és elkezdtem felcsévélni a zsinóromat. Csak nagyon tompa, nyúlós ellenállást éreztem. Lassan, komótosan tudtam csak magam felé pumpálni a halat, de az semmilyen kitörési kísérlettel nem nehezítette a dolgomat. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy vödör vizet kellene kicsörlõznöm! A part közelében már néhány hevesebb kitörést is bemutatott a halam, de továbbra sem sejtettem a zsákmányom nagyságát. A merítõt amennyire lehetett benyújtottam a vízbe, és rákormányoztam a pontyomat. Csak a kibukkanó feje és háta láttán csodálkoztam el a tekintélyes méretein. Kicsit megremegett a kezem, de a sekély vízben további kitörési kísérlet nélkül, komótosan ráfordítottam a hálóra a halat, majd kiemeltem a matracra. Ekkor éreztem meg a valós súlyát. Óvatosan pontyzsákba helyeztem, majd a mellettem lévõ stég alá kötöttem, a mély vízbe.

 

Dülledt szemû, pocakos tükörponty, súlya: 20,10 kg

 

Pontyomat nagyon jól ismeri a tógazda, Regõs Gyuri, aki könnyedén beazonosította a halamat, a hátán található jellegzetes forradásról, valamint a dülledt bal szemérõl.

Ismét bizonyított a hármaska, azaz a Gigamino Three bojlink! Egyszerûen ellenálhatatlan a merenyei pontyok körében.

 

A kapást követõen gyorsan újracsaliztam és kiváncsian vártam az éjszakai folytatást. Legnagyobb meglepetésemre a pirkadatig nem történt további esemény. A nyitott ajtó mellet, jól betakarózva a hálózsákomba, zavarztalanul aludhattam át az éjzakát. Fél hatkor elkezdtem összepakolni a cuccaimat. A rámolást egy elemi erejû, húzós kapás szakította félbe. Az éjszaka újracsalizott botomon volt ismét kapásom. Ez a hal jóval hevesebb kitörésekkel, de sajnos engedékenyebben közelített. A rövid fárasztást követõen egy 5 kg-os pikkelyes tõpontyot szákoltam. A halat azonnak visszaeresztettem a tóba, majd folytattam a rámolást. A csónakommal bementem a bójáimért, majd felhívtam a Gyurit, hogy jöjjön át és mérje meg az éjszaka fogott pontyomat. A telefonbeszélgetésünk közben a másik botom jelzõje is megszólalt. ellenálhatatlan, folyamatos húzással megindult a szerelékem a tó közepe felé. Gyors, intenzív fárasztással a part közelébe kényszerítettem a halamat, amit a második pipáltatás után sikeresen ki is szákoltam. Ez a hal is tükörponty volt, a súlya 14,90 kg. Az örömöm határtalan volt.

A halat pont a matracra fektettem, mikor megérkeztek a Gyuriék. Kiszállva az autóból jól leszidott, hogy egy ekkora halért iderángattam, de mikor megtudta, hogy ez csak a "második", a hab a tortán, egészen megenyhült. Elõször ezt a halat fényképeztük, majd elõvettem az éjszakai lovagot. A tükröst már jól ismerték, mivel nagyon jellegzetes duci alkata, dülledt szeme, valamint egy nagy forradása van. A tavasszal is kifogták, de jóval nagyobb súllyal.

 

Reggeli második halam, 14,90 kg tükrös.

Összefoglalásként annyit tudok elmondani, hogy egy csodlatos élménnyel ajándékozott meg ismét a Merenyei tározó! Mindenkinek tudom ajánlani, hogy ha nem is tud több napot rászánni a bojlizásra, egy-egy éjszaka is tud feledhetetlen élményeket okozni.