Ahol nem látni a fától az erdőt

Kezdjük az egyik „legdurvább” helyszínnel, a fákkal sűrűn benőtt tómedrekkel. A nagyméretű, völgyzárógátas tározók medréből sok esetben nem, vagy csak részlegesen távolították el a növényzetet. A lágyszárú növények a tartós vízborítás hatására rövid időn belül elrohadnak, de a fás szárúak hosszú ideig megőrzik a szilárdságukat. Ezek a víz alatti facsoportok remek élőhelyet biztosítanak a halak számára. Természetesen nem csak a pontynak, hanem a ragadozóknak és a békés halaknak is egyaránt. Jellemzően fás, akadós mederrel bír a tatai Derítő tó, vagy a Pölöskei tó. Ez utóbbi volt a helyszíne az első tavaszi pecánknak.

 Felszerelés sajátosságai

A fában történő horgászat nagy odafigyelést, rendkívül megbízható felszerelést és jó adag szerencsét kíván meg a horgásztól. A csalit igyekezzünk minél közelebb lerakni az akadóhoz. Néhány méternek is óriási jelentősége van! A pontyok nem szívesen jönnek ki az ágak biztonságából. A felszerelésünk alapja az erős, viszonylag nagyméretű horog és a megbízható horogelőke. Kapitális halakra horgászva minimum 35 lbs-s előkezsinórt válasszunk, de többen esküsznek a jó minőségű 35-40-es fonott zsinórra. Ólom klipszes végszereléket használjunk, hogy az ólmot a hal könnyen el tudja hagyni. Az in-line megoldást a fában ne alkalmazzuk. Talán a legfontosabb sajátosság a koptatózsinór alkalmazása. A fában kizárólag a vastag 70-80-as monofil koptatózsinór alkalmazását javaslok. Célszerű 10-15 m-es hosszban a főzsinór elé kötni. Persze a főzsinór méretével sem kell „spórolni”, minimum 35-öst használjunk. Fonott zsinórt koptatónak a fában nem szabad használni, mert az teljesen bevágódik a fa kérgébe és megszorul. A hal nem tud elszabadulni róla. A vastag monofil azonban szépen elcsúszik az ágak felületén, kicsit kiszőrösödik, de ellenáll azok koptató hatásának.

 Módszer sajátosságai 

A fenti módon összeállított felszereléssel bátran nekivághatunk a legsűrűbb dzsungelnek is. Az eredményességünket azonban nagyban meghatározza az alkalmazott módszer is. Legfontosabb szabály, hogy az etetést úgy kell kialakítani az akadó szélén, hogy az jó eséllyel meghorgászható legyen. Igyekezzünk úgy helyet választani, hogy legyen esélyünk elhúzni a halat az akadótól. Ne próbáljunk keresztül húzni több akadó sort, mert azokon úgysem tudjuk áthúzni a halat! Persze a nagyobb példányok a kapást követően könnyedén beugranak a fák sűrűjébe, de a kisebbek jó eséllyel megállíthatók. Itt szeretnék rávilágítani a módszer legnagyobb nehézségére. A kapás utáni néhány pillanatra gondolok! A horgásznak a kapás jellegéből, erősségéből, az első fejbólintásokból meg kell (kellene) ítélnie, hogy mekkora hal van a horgon. Kisebb (6-8 kg) példányok esetében meg lehet próbálkozni a kemény fárasztással. Határozott beemelést követően, kihasználva a pontyunk meglepetését, gyors erőteljes pumpálással el tudjuk távolítani a halat az akadó szélétől, akit kijjebb vezetve a nyílt vízen már kényelmesen kifáraszthatunk. A kapitális példányokkal ezt már ritkábban lehet megtenni. Sokkal célravezetőbb pont az ellenkező magatartást tanúsítanunk! Próbáljuk meg a lehető legkisebb ellenállást okozni a megakasztott halnak, különösebb feszítés nélkül, csónakkal menjünk a hal után. A kontaktust folyamatosan tartsuk, de ne feszítsük a halunkat, csak ha már teljesen fölé értünk, akkor kezdjük meg a fárasztást. Sokszor tapasztaltam, hogy a megakasztás helyétől jócskán eltávolodva, de teljes nyugalomban, mozdulatlanul bevárt a ponty az akadó túloldalán, vagy attól kissé eltávolodva a csupasz mederben.

Komoly leakadásnál kell bevetnünk a zsinór felszedésére alkalmazandó hosszú nyelű kampót. A fák ágai közül sok esetben nem lehet felülről kifejteni a horgászzsinórt. Ilyenkor a leakadás mögé kell menni, a kampóval meg kell keresni a zsinór túlsó végét, azt is felhúzni. A csónakban a zsinórt elvágni, majd a kiszabadított végeket újra összekötni. Kicsit kockázatosnak tűnik ez a szabadítási eljárás, de szinte mindig bevált!

A két módszer alkalmazásának eldöntése a horgász kezében van, sok-sok gyakorlás után rá fogunk érezni, hogy az adott pillanatban melyik a sikeresebb.

A próba

Április végén adódott alkalmam egy kiváló dzsungel pecára a Pölöskei tóban. Remek alkalom adódott a fent leírt praktikák gyakorlati alkalmazására. Az 1. számú vendég helyen, a szigeten foglaltunk állást. A tó vízszintje jócskán meghaladta a szokásos üzemi szintet, az előttünk elterülő erdőből csak a legmagasabb ágak nyúltak a felszín fölé. Etetésre a dupla halas ízesítésű Gigamino Five bojlimat használtam, kevés főtt maggal. István barátom a hideg vízre való tekintettel egy édes ízt is kipróbált a Maximus család epres bojliját. A négy napos túránk első két napjában ez jobban bevált, sokkal több kapást eredményezet. A harmadik és negyedik nap már egyértelműen a halas íz vált sikeressé. A hat-hét kilós tőpontyok után végre sikerült a 10 kilós határt átlépnünk. Először egy 12,50-es tükröst, majd egy 13,00 kg-os pikkelyest is sikerült matracra fektetnem. Most sem maradtunk harcsakapás nélkül! A Five bojli ismét elcsábított egy harcsaifjoncot. A négy napos túránkon rengeteg pontyot sikerült kifárasztanunk, halvesztésünk is csak az első napon történt. Az akadó szépen helyben tartotta a pontyokat, a kezdődő ívás sem tudta őket kimozdítani. A bojliainkra napszaktól függetlenül pár óránként volt egy-egy kapás! Külön szeretném megköszönni egy helybéli horgásznak, Zsoltinak a segítséget, hogy bemutatta ennek a remek víznek a sajátosságait és elmesélte gyakorlati tapasztalatait. Minden pontyhorgász barátomnak ajánlom figyelmébe ezt a csodálatos horgászvizet, igazi vad halakat és felejthetetlen kalandokat ígér!