Elsõ alkalommal került megrendezésre a Merenyei tározón a Silver Baits bojlis kupa. Az április végi rendezés sok halat és nagy egyedsúlyt valószímûsített. Késõbb ez nem teljes mértékben igazult, de a legnagyobb kifogott ponty súlya bõven meghaladta a 20 kilót, pontosan 20,93 kg volt.

A szabályok is rendhagyóak, véleményem szerint okszerûek és helyesek voltak. A legnagyobb újítás a szektorok közötti súlyozás volt. A tavat három szektorra osztották, a gát felöli harmad volt az M szektor, -mi is ide sorsoltunk-, a középsõ a BR szektot, a hátsó, kisvizes terület pedig az SB szektor. Az 5 kilónál nagyobb pontyok kerültek mérlegelésre, a 8 kilósnál nagyobbakat pedig súlyozva vették figyelembe. A hátsó, kisvizes pályán ezek a halak 1-es szorzóval, a középsõben 1,4-essel, a mélyvizi, felsõ harmadban pedig 1,8-as szorzóval kerültek beszámításra. Ezzel egyrészt ösztönözték a 8 kilósnál nagyobb egyedek kifogását, másrészt kicsit kiegyenlítették a pálya "lejtését".

A versenyrõl készült néhány képpel szeretném kicsit visszaadni a rendezvény hangulatát. Csapatunk teljes összhangban, óramû pontossággaldolgozott, ezért sikerült elérnünk ezt a kíváló eredményt. Sajnos volt néhány idõszak, amikor elég sok halunk lemaradt, pedig a fárasztásuknál igyekeztünk a leg- kíméletesebben eljárni. Máskor viszont minden kapást szákolás követett. Az etetésünk okszerû kialakításával sikerült elkerülnünk az apró halak támadását. Az elsõ két nap nem is fogtunk 5 kiló alatti pontyot. A harmadik és negyedik nap már megjelentek a kisebb pákosztosak is, de nem volt jellemzõ a jelenlétük.

A díjak és szponzori felajánlások halmai.

Gábor kihúzza a "szigetet", ami nagyon kényelmes és eredményes horgászhelynek bizonyult.

Az elsõ halunk, ami egyben a verseny legelsõ fogásának is bizonyult, 11,42 kg-os tõponty.

Tite alaposan kivette a szerepét a halfogásban!

Egyike a szebb tükrösöknek, megjegyzem, hogy csak néhány tükörpontyot zsákmányoltunk, a fogásaink több mint 80 %-át a pikkelyesek alkották.

 

Hajnal a horgászhelyünkön

Hajnal a parton.

Újabb szépség.

Étekben nem szenvedtünk hiányt, Füge Attila és barátai pazar lakomát rittyentettek nekünk! Õszinte köszönet a kedvességükért!

Szerencsére folyamatosan tudtunk feladatot adni a mérlegeseknek, valamint a kamerának.

Nehéz horgászat.

Akcióban a csapat!

Megint csak a pikkelyes pontyok a kamera elõtt. Gyönyörûek voltak.

Csapatunk a díjátvételt követõen: Haragó Tibor, Bogár Gábor és Polgár Károly.

Csoportkép a mezõnyrõl.