Idén ismét szélsõséges idõjárás jellemezte az Imperiál kupát. Annak ellenére, hogy június utolsó hetét íruk, áprilisi idõjárás köszöntötte a versenyzõket. Viharos erejû É-i szél, záporok és 10 fok alatti hõmérséklet jellemezte az elsõ három napot.

Az elsõ etapban a B 11-es horgászhelyünk

Viszonylag szerencsésen kezdõdött a sorsolás számunkra, Bogár Gábor barátom a B szektor közepét húzta, ami a megítélésünk szerint jó halas pályának számít. Egyetlen kis szépséghibája volt a helynek, hogy nagyon hosszan kellett "húznunk". Az etetéseket a tó középvonalába, tõlünk 230-250 m távolságban alakítottuk ki.  Az etetési stratégiánkat hasonlóan alakítottuk, mint tavaly. A bólyák között alaposan megetettünk egy sávot vegyes magkeverékkel, majd a csalik körül kisebb koncentrált etetést készítettünk bojliból és pelletbõl.

A szeles, esõs idõ ellenére délután 14 órakor el lehetett kezdeni a versenyt, minden csapat sikeresen elfoglalta a helyét. A gyors behúzásnak volt még egy nyomós indoka. Az új szabályok szerint díjazásban részesült az elsõ 10 kiló feletti ponty kifogója is. A lendületünket sajnos megtörte, hogy a csónakmotorom kapcsolója feladta a mûködést. Nem tudtunk elinduli az elsõ bottal. Gyors telefonos segítségkérés után, új csónakmotorral felszerelkezve egy órás késéssel végre el tudtunk kezdeni horgászni!

A döcögõs kezdés ellenére, nagyon jól reagáltak a halak az etetésünkre. Fél órával késõbb már jelentkezett az elsõ kapás.

Gyönyörû pikkelyes pontyokat fogtunk

Nagyon szépen sikerült a halak kapókedvét fenntartanunk. Folyamatosan jelentkeztek a kapások. A viharos szél valamint az esõ azonban egyre jobban megnehezítette a behordást és a fárasztást. A halak túlnyomó része pedig nem érte el a 10 kilós alsó súlyhatárt.

 Egyre nagyobb a sár körülöttünk

A rossz idõjárás miatt kénytelenek voltunk változtatni a taktikánkon. A második naptól már nem mentünk be minden halért, hanem megpróbáltuk a partról kifárasztani õket. Sajnos ez több halvesztést okozott. Ráadásul az éjszakát teljesen kihagytuk, mivel sötétben, a viharos idõben nem akartuk a borulás veszélyét megkockáztatni. Ez a kis "szünet" meg is látszott a reggeli mérlegelésnél!

A harmadik napon már kicsit javultak a körülmények, a halak érdeklõdése pedig továbbra is megmaradt, ezért nagy reményekkel vártuk a második kör sorsolását. Úgy éreztem, hogy egy tisztes eredményttudtunk eddig elérni. Kicsi aggodalomra csak az adhatott okot, hogy az ellenkezõ oldalon a D szektorban a Bontovai Horgásztó Team pár hallal megelõzött minket. Ügyes horgászattal, dobótávolságon be tudták állítani a halat a horgászhelyükön a "palatetõs stégen".

 

Újabb szép pikkelyes

Második etap

A harmadik nap végén eljött a "helycsere" ideje. Újabb sorsolással lett eldöntve a csapatok helye.  A helycserénél azonban figyelembe lett véve, az elõzõ horgászhely. Nagyon körültekintõ módon a mély vízen horgászók lementek a sekélybe, a hátul ülõk peddig feljöttek a gátho. A sors hihetetlen játékaként pont a Bontovai Team helyére kerültünk, akik pedig a mi helyünket húzták. A verseny elsõ és második csapata ezzel pályát cserélt. Titkon azt reméltem, hogy mindketten folytatjuk az eddigi menetelést, ami egy izgalmas végjátékot vetít elõre. Sajnos nem egészen így történt.

 

 rengeteg kifogott hal közé sok amúr és keszeg is keveredett

Az új helyünk a "palatetõs" rendkívül kényelmes horgászállásnak bizonyult. Sajnos azonban gyakorlati tapasztalatunk nem volt a helyrõl, mivel egyikünk sem horgászott még itt azelõtt. Ennek ellenére lelkiismeretesen felmértük az elõttünk lévõ medret, kialakítottuk az etetéseket. A taktikán nem változtattunk. Igyekeztünk röviden horgászni, de egy bottal elhúztunk a régi meder partjáig.

Valószínûleg nem a helycserének, hanem az idõjárás változásának köszönhetõen, de drasztikusan lecsökkentek a kapások! Persze ezt mindegyik versenyzõ úgy élte meg, mindha Õ rontana el valamit, az új helyén nem megfelelõen horgászik, rossz helyet választott. Telses tó szélességében ment a matekozás, a csapatok hurcolászták a bólyákat jobbról-balra majd vissza. Érdemi fogás pedig alig volt!

Mi is megúsztuk néhány kapással, ami ráadásul nem is volt mérhetõ. Persze nagyon nem értettük a szitut.

Szerencsére azért akadt itt is néhány mérlegelhetõ példány

A második naptól már sikerült több kapást elérni. Ezek sem voltak mérhetõ halak, de legalább adtak némi reményt a folytatáshoz. A csalit folyamatosan mozgattuk az etetések környezetében, ami végül eredményt hozott. Az utolsó éjszaka elõtt már folyamatosan ettek a halak az etetésünkön, gyakorlatilag 10-20 percenként vinni kellet valamelyik botot. Ez a pezsgés meghozta a horgászukedvöünket is a Titével. Megfogadtuk, hogy lefekvés nélkül végighorgásszuk az egész éjszakát. A halak ebben jó partnereink voltak. Folyamatos volt a kapás. Az éjszaka alatt fogtunk egy kölyökharcsát, 6 db. amúrt és legalább 30 pontyot. Ebbõl a tekintélyes mennyiségbõl azonban egy sem akadt mérhetõ hal! 

A végsõ összesítésnél kiderült, hogy összesen kettõ értékelhetõ pontyot tudtunk matracra fektetni az új helyen. Gyenge vígasznak tûnhet, hogy a rivális csapatunk a Bontovai Team sem járt különbül, hasonló eredménnyel zárták a második fordulót. Ez nekik a gyõzelembe, nekünk pedig a dobogóba került!

 

 

A második etapban is kiegyensúlyozott és eredményes horgászatot tudott bemutatni két külföldi csapat, a Mikbaits Team Csehországból és a CT Slovakia Team Szlovákiából. Remek horgászatukkal méltán kiérdemelték az elsõ és a harmadik helyezést!

 

Összefoglalva egy remek versenynek bizonyult idén is az Imperiál kupa, ahol az új szabályok bevezetésével még izgalmasabb és kiegyensúlyozottabb küzdelemben lehetett bizonyítani. A végig  nyitott versenyhez azonban szükség volt a Merenyei tározó egyedülálló és kívételes  halállományára is.

Mindezekért köszönet a verseny szervezőjének Csörgõ Tominak és a tógazdáknak Regõs Gyurinak és Szakcsi Józsinak!