Két nem várt esemény nehezítette a dolgunkat. Az egyik, hogy feleségem, az orvosi kiírásra fittyet hányva nem augusztus 15-én, hanem közvetlenül a verseny elött augusztus 31-én hozta világra második lányunkat, Petrát! Természetesen pont a verseny alatt kellett õket haza vinnem, így a második és harmadik napon a segítõnk (Golyó) ugrott be helyettesíteni. Azért ez volt a verseny legjobb fogása! De sajnos nem értékelték.

Második nem várt esemény a sorsolás volt. Igen jó érzékkel sikerült elkerülnöm az általam eddig már két versenyen kihúzott 6 sz. rajthelyet (mellesleg most errõl gyõztek), helyette kihúztam a faházat (4 sz.)! Teljes csõd!



Sajnos az elõzõ évek tapasztalatát figyelembe véve nem sok kapásra készültünk a horgászhelyen. Taktikánk az volt, hogy megpróbáljuk megkeresni a halakat. Legnagyobb reménnyel a jobb oldali öböl  kecsegtetett, ezért 3 bottal ezt erõltettük, a negyedik bot a nyílt víz irányában, az elõttünk lévõ tökfoltok sûrûjében kapott helyet. Az elsõ este meghozta az elsõ kapást. A jobb oldali öbölbõl, közel a parthoz sikerült kifognunk egy 14,5-es tükröst.

 

A kapás éjjel 2-kor történt, a csali a jól bevált Gigamino Sushi volt. Az etetési taktikánkról csak annyit, hogy igyekeztünk közvetlenül a csali helyére etetni, kevés gigapelletet, egy marék bojlit, egy marék nagyméretû halas csõpelletet. A szerelékeket 8 óránként újracsaliztuk, a szerelékek helyét mindig változtattuk, néhány méterrel arrébb vittük a szomszédos lyukba.

Szerda déltõl péntek délutánig haza kellett mennem. Ezt az idõszakot könnyû röviden leírni, mivel sajnos nem történt semmi érdemleges. Kapás nélkül megúsztuk mind a két napot. Hozzá kell tennem, hogy ez majdnem igaz volt a teljes mezõnyre vonatkozóan. Sajnos rendkívül halszegény verseny részesei voltunk.

A pénteki nap erõs szele és a lehûlés azonban kissé javított a helyzeten. Tite az elõzõ éjszaka több loccsanást is hallott a bal oldalról, egészen a part mellõl. Az utolsó ejjelre elhatároztuk, hogy az egyik botot áthúzzuk erre az oldalra. A zsinór szinte teljesen merõlegesen állt a botra, a parttal párhuzamosan, attól 2-3 m-re futott. Az etetést a 3 és 4 sz. állás közé félúton, a parttól 2 m-re alakítottuk ki. Itt található egy keskeny nádöböl. A víz 1,5 m mélységû volt. Az új hely meghozta a remélt eredményt. Este 10-kor egy kis pittyenéssel jelentkezett az elsõ kapás. A zsinór kicsit belazult azonban más jele nem volt a kapásnak. Ennek ellenére bevágtam. Szerencsére éreztem a halat a horgon. Mivel a Tite épp szomszédolt egyedül vágtam neki a fárasztásnak. A csónakban összeraktam a merítõt, majd a hal fölé érve a második próbálkozásra kimerítettem. Gyönyörû 12,5-es tükröst szákoltam.

Közben megjött a Tite is, így visszacsaliztunk. Kevés Sushis gigapelletet és egy marék Gigamino Sushi bojlit szórtam. Éjjel 3-kor újabb kapásra ébredtünk. Természetesen ez is a bal oldali parti etetésrõl jött. Ennek a kapása azonbam már határozott húzásként mutatkozott. Az akasztás után gyorsan csónakba szálltunk, és rövid tusát követõen megszákoltuk a harmadik halunkat. Szép 11 kilós pikkelyes volt.

Reggelig sajnos nem volt több kapásunk. 8-kor azonban észrevettük, hogy a szélsõ bot kicsit bólogat. A kapásjelzõ nem szólalt meg, de éreztük, hogy hal lehet a horgon. Egy kedves kiló forma compó került a horogra. Sajnos nem vettük észre hogy mikor akasztotta fel magát, lehet, hogy a hajnali kapás miatta maradt el. Ennek ellenére is majdnem 25 kiló halat adott egy éjszaka alatt az új etetés.

 

Az újítások fontosságáról szeretnék még egy kis példát bemutatni. A mellettünk lévõ horgászhelyen az Imperiál Baits csapat horgászot. Sikerült az utolsó éjszakáig kapás nélkül megúszniuk a versenyt. A "szokásnak" megfelelõen, keresztül húztak a tavon, és a túloldalt lévõ sûrû tökben keresték a halakat. Csörgõ Tamás az utolsó éjszakára megváltoztatta az etetés helyét. A tök elé, jó két-három méterre, a nyílt vízre hozta ki a szerelékeket. Az éjszaka folyamán kapást kapás követett. Pár elrontott hal mellet 5 jó pontyot szákoltak a fiúk, 55 kg összsúlyban. A kimagasló eredményhez gratulálunk!

 

 

Az eredményhirdetés elött még egy élményben volt részünk. Pálinkó Karcsi beköltöztetett a faházba egy szlovák társaságot, akik a halfõzõ versenyen kívántak indulni. Hoztak magukkal 600 db pisztrángot, valamint egy halfüstölõt. A reggel folyamán elkészítették a halakat, melybõl megkínáltak minket is. Nagyon finom étel volt, ajánlom mindenkinek!

Az eredményhirdetés már nem hozott számunkra külön meglepetést, a jó hajrának köszönhetõen sikerült a 12. helyezést elérnünk. Nagyon szorosan alakult az élmezõny küzdelme. Az õ történetüket remélhetõleg majd valamelyik illetékes megírja.

 

Záró gondolatként hagytam a slusszpoént, amit a Karcsi az eredményhirdetést követõen kihirdetett: A jövõ évi versenyen az értékelésbe számító alsó súlyhatárt felemelik 8 kilóra! Az intézkedés számomra teljesen érthetetlen, akinek van véleménye a kérdésrõl, kérem, ossza meg velünk!

Horgásztársi üdvözlettel: Polgár Károly